Csesztreg község
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Lenti kistérség
Lakosság: 854 fő
Terület: 23 km2
Népsűrűség: 37,13 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 92
Fekvése
Csesztreg a 86-os másodrendű úttól mintegy három kilométerre fekszik, arról több bekötőúton jól megközelíthető. A településen vezet keresztül a Lenti–Bajánsenye mellékút, amelyen jelentős átmenő teher- és autóforgalom van Szlovénia felé. Továbbá a faluból indul ki egy út Szentgyörgyvölgy felé, amely több környező településsel biztosít összeköttetést.
Autóbusszal mind Lenti, mind Zalaegerszeg felől jól megközelíthető, a térség valamennyi járata érinti a települést.
Település nevének eredete
A község elnevezése nagy valószínűséggel a horvát Čisty štrug kifejezésből ered, amelynek jelentése tiszta patak.
Története
A település első említése 1257-ből való Cheztregh néven. A térségben csak itt volt átkelési lehetőség a mocsaras Kerka környékén, így hamar központi jelentőségre tett szert, 1322-ben már vámot is szedtek a folyón átkelőktől. Temploma 1334-től ismeretes. A település urai a Bánffyak voltak, a birtok személyzete nagyrészt a csesztregi lakosságból tevődött ki.
1469-ben mezővárosi rangot kapott a település, amely fényében megindult a polgárosodás. Iparosok, kézművesek költöztek Csesztregre, sőt több itteni fiatal külföldi egyetemeken folytatott tanulmányokat. Saját tanítóval a XVII. századtól rendelkezik a település.
1690-ben az Esterházyak szerezték meg Csesztreget, amely a XIX. század elején újból komoly fejlődésen ment keresztül. 1871-ben azonban elvesztette városi rangját, a fejlődése lelassult. Majd a 1890-ben elkészült Zalaegerszeg–Lenti–Csáktornya vasútvonal is elkerülte a települést, így jelentősége csökkent. Mindazonáltal a XX. században megint a térség központjává vált.
Gazdaság
A település határában lévő földek jó minőségűek, földművelésre kiválóan alkalmasak. Azonban a mezőgazdasági szektor csak kis hányadát teszi ki a falu gazdaságának.
Csesztregen ipari park működik, de a szolgáltatási szektor is jelentős, elsősorban kereskedelmi és idegenforgalmi létesítményeket lehet találni a községben. Az idelátogató turisták száma kiemelkedően magas.
Népesség
A település önkormányzata célja alapvetően a falu méretének és jelentőségének növelése, ezért a földeket olcsón osztogatja az ide letelepedni vágyóknak.
Csesztreg ismeretes a népszokásairól, melyek közül az egyik leglátványosabb a farsangi „maskurázás”, amely során álarcba és jelmezbe öltözöttek járják a település házait. A községben tájház is működik, ahol a falu és környéke jellegzetes népi építészetét mutatják be.
Természet
Csesztreg környékén több védett növényfaj is honos (mint kockás liliom és sárga liliom). Valamint jelentős szarvasállomány található erdeiben, amelyre a vadászturizmus épül.
Látnivalók
- Népi Műemlékház
- CsesztregÉlő Szabadidőpark
Testvértelepülés
- Markersdorf-Haindorf (Ausztria)
Képgaléria
Következő községek
Csetény | Csévharaszt | Csibrák | Csikéria | Csikóstőttős | Csikvánd | Csincse | Csipkerek | Csobád | Csobaj | Csobánka | Csöde | Csögle | Csókakő | Csökmő | Csököly | Csokonyavisonta | Csokvaomány | Csolnok | Csólyospálos | Csoma | Csomád | Csombárd | Csömend | Csömödér | Csömör | Csönge | Csongrád | Csonkahegyhát | Csonkamindszent | Csopak | Csór | Csorna | Csörnyeföld | Csörög | Csörötnek | Csorvás | Csősz | Csót
További községek
Csorna | Bocfölde | Tarnaszentmiklós | Pilisszentlászló | Hernyék | Deszk | Tornyospálca | Erdőbénye | Kemenesmihályfa | Homrogd | Köblény | Ballószög | Sárszentlőrinc | Kékesd | Szegvár | Győrszemere | Nemesrempehollós | Királd | Balatonszepezd | Kosd | Zalaegerszeg | Tolcsva | Kissomlyó | Mecseknádasd | Tomajmonostora | Nyírmihálydi | Nyíracsád | Balatonlelle | Novaj | Zimány | Mezőpeterd | Szécsénke | Barlahida | Sajószöged | Győrzámoly | Káptalantóti | Gádoros | Zalaszabar | Kereki | Zsurk | Edelény | Nógrádmegyer | Rábacsécsény | Ibrány | Nagyacsád | Megyehíd | Magyarsarlós | Paszab | Monor | Aparhant
